Egy romtemplom is lehet izgalmas |
2013. október 21., hétfő 09:29 |
A Balaton nemcsak strandidényben, de az őszi kirándulóidőben is remek célpont. A Balaton-felvidéken túrázva megannyi kevésbé ismert kincsre lelhetünk. Az északi part környékének romtemplomai között szemléztünk.
Balatonfüreden nemcsak híres szívkórház, andalgásra csábító sétány, remek strandok és cukrászdák vannak, de az egyik legszebb panorámát nyújtó templomrom is. Balatonszőlős felé haladva, a hegyen találjuk a Papsokai-templom maradványait. Érdemes felkapaszkodni az emelkedőn, mert az összes általam látott templomrom közül innen a legszebb a kilátás. Tihany ugyancsak bővelkedik nevezetességben, hiszen a pompás apátsági templom mellett elbűvölő levendulamezők, különleges barlanglakások és számos más érdekesség várja az ide látogatókat. Ráadásul a településen két Árpád-kori romtemplom áll. Az apáti templomromot nem lehet nem észrevenni, hiszen a 71-es út mellett emelkedik, így a bicajos és gyalogos turisták kedvelt megállóhelye. Az újlaki templomrom kevésbé szembeötlő, de azért ennek felkeresése sem jelent különösebb kihívást: egy szálloda parkolójából lehet megközelíteni. A romhoz a Balaton felől érkezve rögtön a település határában kell jobbra fordulni, majd a jelzést követve felkaptatni a domboldalra. Ha a falu központjába érkezünk, a Szent Péter-templomrom tűnik fel előttünk. Dörgicséről Kisdörgicse felé haladva a régi kőhíd után mintegy 100 méterre kell balra fordulni, rögtön az első földútra. Onnan már azonnal látszik a Bere-patak rétjén található 13. századi kis templom romja, amelyet Szent Miklós tiszteletére emeltek. Az összes eddig felsorolt templomrom kényelmes autós turistáknak is könnyen megközelíthető, de az utolsó kettőért kicsit jobban meg kell küzdeni. Szőc külterülete egy romos kastélyt és egy templomromot is rejteget, egymáshoz közel, de az úttól távol. A Szőcről Nyirád felé vezető úton az „Idősek otthona” táblánál az otthon felé kell tartani, majd amikor az aszfaltos út balra kanyarodik, az előttünk levő murvás úton egyenesen tovább kell haladni. Itt hamar feltűnik egy behajtani tilos tábla, úgyhogy gyalog kell folytatni az utat, majd az erdőben néhány kilométer után táblák jelzik a dabosi templomromhoz vezető ösvényt. Mivel a környék kis- és nagyvadakban gazdag, akár őzzel is találkozhatunk, turistahordáktól viszont nem kell tartani. Ha valaki szereti az erdő magányát, itt, a Bakonyban megtalálhatja. A gyepükajáni Nagykeszi-templomrom felkeresése is kihívás volt. Lenyűgöztek az interneten található fotók, úgyhogy semmiképp sem akartam kihagyni, látnom kellett a templom egykori hajójából kinövő hatalmas fát. Az odavezető úton gigantikus kátyúk tátogtak, igencsak megkínoztam kis autómat – egy idő után át is váltottam a gyalogos közlekedésre. A lassúbb haladásnak viszont meglett az az előnye, hogy naplementekor értem a templomhoz, amely valószínűleg ekkor mutatta legszebb arcát.
Forrás: origo.hu (2013. október 20.) |
>Adószám: 19380764-1-19

Bankszámlaszám: Kinizsi Bank Nyrt.
11748069-20028352
Adószám: 19380764-1-19
Mérkőzések időpontjai és erdemények