A kemendollári vártól a bugyi szégyenkőig |
2010. május 25., kedd 13:33 |
Állítólag a Dunántúlon vannak a legfurcsább nevű települések, aminek a néprajzkutatók szerint megvan az oka. Néhányat azért találunk Pest környékén és keleti országrészben is, de ezúttal főleg olyanokat ajánlunk, amelyek látnivalókban is bővelkednek. Ól galéria tengerhomok, panorámás szalonnázó és kísértetmajor: a vidék sokszor kellemes meglepetésekkel szolgál. (...) Dörgicse: disznóólból galéria Dörgicsén komolyan veszik a turizmust. Honlappal és a közösségi média erejével is erősítik a balatoni falu imázsát, aminek lehet, hogy jót tett az instant leveseket gyártó cég Dörgicséről elnevezett csibelevese. Hogy milyen húslevest készítenek a helyiek arról még nincs hír, de a látványos Árpádkori templomromokról és a jófajta balatoni borokról már többen is elismerően szóltak. A kisdörgicsei templomrom például egy Árpádkori, román stílusú, falusi kőtemplom, amelyet Szent Miklós tiszteletére szentelték fel és a déli homlokzatán három román kori lőrésablak található. Szintén a román stílus jegyeit mutatja a Boldogasszony templomrom. Programnak sem utolsó érdekesség az 1868-ban épült baromfi és disznóólból alakult kiállító terem. Az Ól Galériában profi és amatőr képzőművészeket fogadnak, gyerekrajz versenyeket és más kulturális programokat rendeznek. Érdekes hely még Gernye hegyen található Panoráma Szalonnázó, ahonnan remek kilátás nyílik a Balatonra, a szemközti Balázs-hegyre, alsófalura és a Zánkáig futó szőlősökre
Forrás: [origo] utazás Címkék: |
>Adószám: 19380764-1-19

Bankszámlaszám: Kinizsi Bank Nyrt.
11748069-20028352
Adószám: 19380764-1-19
Mérkőzések időpontjai és erdemények