Jutalmat érdemeltek a település diákjai |
2006. augusztus 11., péntek 12:15 |
Dörgicse (tb) - A hagyományos nyári kulturális napok keretében rendezték a falunapot múlt szombaton. Az ünnep a borrendek, a Tihanyi Militarius Borrend és a Balatonvin Borlovagrend képviselőinek látványos felvonulásával indult, a Gernye-hegyen a nagy hőség ellenére is sokan kíváncsiak voltak a programokra. Kis Pál Miklós polgármester köszöntőjét követően ez alkalommal vehették át hárman a díszpolgári kitüntetést is. Rekettyés László, a település történelmi múltja feltárásának kezdeményezője, Szini Erzsébet, a Dörgicséért Alapítvány kuratóriumának elnöke, főiskolai docens és a település fejlődéséért sokat dolgozó Németh Zoltán érdemelte ki a díjat. Az oklevelek mellé Veszely Ferenc festő képeit kapták ajándékba a kitüntetettek. A hagyományokhoz híven megjutalmazták a településen élő azon diákokat is, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak tanulmányaik során. Idén Király Bence, Kata és Gergő, Somosi Katalin, Bogdán Kinga, Bocskay Bálint, Péter és Szilvia, Szabó Zsuzsanna, Pad Mariann, Duna Máté és Szandra, Fülei Mária Ilona, Slemmer Lilla, Borbély Éva, Kurucz Xénia és Iván Annamária érdemelte ki az elismerést. Az ünnepség ideje alatt már készült a vacsora a bográcsokban, a főzőversenyen tizenhárman indultak. Győztes pedig az lett, akinek főztjét évek óta eszik a falukonyha kosztosai: Sági István vitte el az idén először kiérdemelhető vándorserleget babos káposztás gulyásával. Az esti jó hangulatról a helyi borok mellett a Kecskés együttes zenével gondoskodott.
Forrás: Napló (2006. augusztus 11., péntek) Címkék: |
>Adószám: 19380764-1-19

Bankszámlaszám: Kinizsi Bank Nyrt.
11748069-20028352
Adószám: 19380764-1-19
Mérkőzések időpontjai és erdemények